Nem akarlak felejteni,
mi több nem is tudlak,
ha van igazi
s úgy vélem van,
igazi őszinte szeretet
akkor, eme érzést.

Melyet,irántad érzek,
valódinak nevezhetem
egymás iránt tápláltuk
Mi.

Ebben a világban
oly sokminden
csupán csak illúzió.

Olyan, üres fecsegés,
olyan kósza semmilyenség,
mindig van valami akarat,
mindig van bennük mögöttes.

Ebben a viszonyulásban
nem, nem volt.

Mondhatnak akármit
érezhetnek akármit
nevezhetnek akármit
s mi több gondolhatnak
akármit!

Fogalmuk sincsen,
elképzelésük se
arról,mi az
őszinte szeretet!

Mi a valódi
mi a valódi
elengedés...

S oly sokmindent
megéltem én, a
szeretet által
örömöt, boldogságot
s fájdalmat.

Ki tudja, még mi
mi mindent.
S nem bánom,
panaszom sincsen
már elfogytak

Hiszen, rájöttem
minket örökre
összeköt az érzés!
S dimenziókon túl,
a mesés üveghegyen
s sok mindenen át.

Mi tudjuk,
mi tudjuk titkunkat
őszinte igazi mély,
egy szó csupán,
egy, ami mindig,
mindig elkísér!

S megtanítottad,
hogy szívvel éljek,
nyissam ki
és lássak vele!

Őrizem a titkunkat,
melyet csupán
szeretetnek hívnak...

Megjöttek,
itt vannak,
az új
gondolatok.

Várnak, és hasadnak
félve néznek
rám,
várnak, hogy mint virágot
leszakítva csokorba
szedjem őket.

Adjak már,

nektek valamit!

Egy kis szépet,
egy kis jót,
egy kis mást
egy kis különlegeset.

Mindent s egyszerre
a semmit ,
nesze fogd meg jól!

Táncolj, érezz,
lélegezve lángolj,
mielőtt harmóniákba
zúgva
menekülőre fognád.

Állj meg!
állj meg
egy pillanatra!

Gondolkozz el, 

mi vagy ma 

s mi lesz holnap...

Mitől más a ma,
mitől megfoghatatlan
a pillanat...

S lásd, 
lásd tisztán
minden egyszeri.

S ritkán
jön a mély.

Kevésszer hív,
hív magával
az egyszeri.

S talán, ettől is
különleges
s utánhozhatatlan
a pillanat.

Hiszen minden pillanat
mástól lesz a folyamat
részese.

Mert, a sok egyszeri
egyszercsak folytonosba
zugó lendülettel teli
élet lesz.

Utánozhatatlan a momentum
s szokatlanul magával ragadó.

A fájdalom, ami bennem van, szétfeszít.

Csak kér, csak kér. De hiába már…

Visszakapni sose foglak én.

A szívem pedig szüntelen hasad.

Semmivel se pótolható

semmivel se nyugtatható

az érzés mely elfog.

Erre még nem találták fel a gyógyszert.

Felejteni nem tudlak.

Sose foglak

és ha széthull a világ is,

rád fogok emlékezni.

Ilyenkor kicsit megnyugszok,

mert emlékeid és a múlt szépsége

olyan simulékonyan elvarázsol.

Ilyenkor a múlt szépségei,

mint egy elegáns masni borítanak a dobozon.

Visszakapni nem foglak.

De mindig a szívembe őrizhetem

amit adtál.

Ugyan megbolondítottál

és elhagytál.

Elköszöntél,

de a viszlát számomra

elfogadhatatlanul virított.

Azon az elátkozott napon.

Ami egy új kezdet lehetett volna.

Végre már, végre már.

Újrakezdhetem

és pontot tehetek a végére.

A saját pontomat

és azt mondhatom elegánsan, hogy viszlát.

Összeszedtem a maradék erőm

és már tudom, menni fog,

egyszerűen muszáj,

elengedem, aki voltál

és voltam.

Ugyan fáj még a folyamat

és ez egy makacs betegség.

Mindig visszarúg,

de tudom most már menni fog.

Illusztráció: Sándor László

 Általános megállapítás: Tini voltál és az is meglehet, most taposod az „aranykort”.Biológiailag felnőtt kategóriába sorolt. Ez áll a bélyegen. Jár így pár figura, az aranykorban ragadva nincs lehetőség vissza a jövőbe-állapotba kerülni. Csak azaz „Ez Van”, mely tipikusan valóságra törően, szebben mondva illúziómenetesen sokkolja azt a másik individuumot. Hogyan lehet kitörni a státuszból? Pop szöveget láthatod és halhatod: Abba bele kell születni.

 A tinik generációs különbségektől függetlenül mindig nagyon szerettek felnőttes szerepeket alakítani, de valósághűen sosem tudtak játszani. Mert még gyerekek voltak. Így mindent megtettek, hogy majmolják a nagykorúakat. Manapság sincs ez másként, a lázadás mikéntje változhatott. Hangsúlyozottan felszólítva az eszmékig se jutó erkölcsi formákat, és támogatva azokat. Kényszertől mentesen kiállva viselkedés és stílus voltát lealacsonyító minőségekért panaszt be nem nyújtva lehetőségeknek. Szabadon válaszható, csakis egyenlősíthetően akadályokba ütköző akció. Mert, szabadnak lenni mindig lázongva égni a szebbért.

 Ritkaság csodája a jelenség felfedezhetősége, ha létezne, meglepődés lehetne a reakció. De mindig ott van a jelen korlátja. Szomorkás módon teszi még lehetetlenebbé a fejlődést. A más dolgok vonzását, amit a mássá levés/válás miatt elvet a tömeg. Nekik így jó, amilyen állapotban vannak a jelenben. Igazából a tinik se rendelkeznek ifjonti dacos és energikus adottságaikból eredő innovatív gondolatokkal.

 Szóval, minden korosztálynak megvannak a maguk kis játékszabályai. A rituálék fontossága szinte „tűzbe mennék érte” (aktuálisabb a „tűzbe mennék azért”) szintet ütik, így ha kimaradsz ezekből, csakis Persona non grata lehetsz. Azaz Nem kívánatos személy.

 Azért ne zárjuk le ezt ennyivel. Hol van manapság mindenkiből az etika? Hova tűnt? Ha másként gondolkodsz akkor, ha akarnál, se tudnál úgy viselkedni, mint a nagy többség. Egyszerűen nem tudod úgy élni az életed, ahogy ők a magukét. Rájöttél kilógni sosem hálás feladat, mert meg kell küzdeni az utadért. De csúszhat hiba a gépezetbe, ha nem találsz lelkes segítőket, támogatókat. Lehetsz egy szürke senki még több mint valószínű tesznek is érte. Egyszóval arra köteleznek, próbálj meg alteregójuk lenni! Máskülönben sakk-matt.

Lehet, abból a perspektívából indulsz ki, hogy majd sikerül beérned, és addig azért se hagyod magad. De ha szembenézel a tényekkel, mindig keserédes a domináló esszencia. Megpróbálsz a világhoz, mint egy szükséges rosszhoz állni. „ Tűzoltó, ködlámpa, túloldal, elszabadulás tér, oda születtem, onnan jöttem, eddig csak álmodtam én.”(Pluto- Elszabadulás tér) (ekkor jön segítségnek a pia is)

 A legtöbben a saját boldogságukra törekedve elhiszik magukról, hogy hatalmas nagy mega X-ek. Ha nincs is meg az a bizonyos plusz, attól még életük egy siker történet. Nincsenek rossz érzéseik és szorongásaik és kudarcaik. Ők az örök nyertesek. Míg te szenvedsz, érzel és kiéled magad, addig az ő gépezetük folyamatosan zakatol. Azon szorgoskodik, hogy a lehetőségek mentén haladva bármilyen megragadható dologban alakítsanak.

„Azt mondja otthon van ebben a vadonban.” Mások a széllel mennek és hűen tudják: „Testvér Testvér Sosebánd”(Biorobot- Sosebánd)

 Merjünk önmagunk lenni! Hogyan? Mindig ezt kérdezi a gondolkodó ember. A válasz elkerülhetetlenül nem fog előttünk villogni. Magunknak kellene kitöprengenünk, megfejtenünk a különös rejtvényt.

"Minden harcos érzett már félelmet egy-egy csatától. Minden harcos csalt és hazudott már életében. Minden harcos indult már el olyan úton, melyet nem neki szánt a sors. Minden harcos szenvedett már jelenléktelen dolgok miatt. Minden harcos érezte már, hogy nem igazi harcos. Minden harcos követett már el hibát spirituális küldetése teljesítése közben. Minden harcos mondott már igent, mikor nemet akart mondani. Minden harcos bántott már meg olyan embert, akit szeret. Éppen ezért a fény harcosa: mert keresztülment mindezen, és mégsem vesztette el a reményt, hogy lehet jobb, mint az adott pillanatban." Paulo Coelho

Mégis mi a kulcs, a végeredmény?

 Magunk választjuk melyik bohóc szerepét alakítjuk. Az életed sokkal több annál, minthogy mások beleszólhassanak a történetébe. Írd a storydat, néha sandíts egy mesterre, éld és játszd azt, aki Te lenni akarsz. Ne törődj az eltévedtekkel, akiknek intézmények és állandó időbeosztás kell, hogy azt állíthassák magukról, Ők valakik. A társadalmi sztereotípiák pedig úgyis csak divatosan változó formák. Légy önmagad teljes valódban. De áldozzál az élet szabályainak is! Ez a legjobb fegyver, nincs más járható út! A Kulcs a fegyvered önmagad!Frappánsabb vége nem is lehetne, hiszen örökre lázadók maradunk, ha valóban annak is lettünk teremtve. Másoknál csak közjáték ez annak idejében, Másoknak életstílus.

 Racionális az irracionalitásban vagy irracionális a racionalitásban. Mi a lét? Mi a lét értelme? Mindennapi tipikus kérdésfeltevés, mely szinte már unalmasnak tűnik.Hagyományosan megszokott, mert sokan foglalkoztak vele akár tudományos alapokon.De mindenki felteszi magának számtalanszor hol fájóan, máskor könnyedebben, mindazonáltal más perspektívából szemlélődve, megtesszük. Lényeges, mert veled, illetve velünk foglalkozik. Lehull az álarc, az elméletből gyakorlat lesz, a papolásból tett. Értelmet nyer a kósza gondolat, a legfontosabb, érzed ez a szemnek láthatatlan. Igazi valódi szeretet mindig másba bújtatva. Láthatóan láthatatlanba csomagolva a tiéd, a masni pedig hiányzik...

 Hiányzik életünkből ez a láthatatlan, de mégis látható csomag, melyet érzelmeink tavában visszatükröződve, mint egy megmásíthatatlan kimerevített állóképet kellene látnunk. Mely nemcsak pillanatokra a miénk. Mert, valójában azt kezdünk vele, amit akarunk. Hiányzik?

 Tudatosan lehet, nem gondolunk rá, de használjuk. Úgyhogy mi irányítjuk, mit akarunk látni túl a racionálison. A képzeletünkre hagyatkozva, játszadozva átalakítjuk a képeket. Formázgatjuk, megmerevítjük, kirakjuk a polcra, beporosodik, letöröljük, majd megunjuk és dobozba tesszük. Íme, érdeklődésünk színtere. De hol érdekes ez?

 A ráció pedig a valóvilágban kaphat hibás színezetet. Egyfelől mindenkinek más az eszes gondolat. Márpedig mindenki másképpen csinálja. Ugyanoda jutunk? Sosem, mert egyéni formába lettünk öntve. Hiányzik most az a valami?

 Nem, mert tudjuk, mindannyian mások vagyunk. De a láthatóan láthatatlan csomag még nem érkezett meg. A puszta zord vadságában létező gondolat még nem kapott szárnyra, mert kellene az érzelem. Az emóció, mely megőrjít, színezve teszi még élethűbbé művészien megmásíthatatlan létedet. Az idea, ami azt se tudjuk honnan való, de rányomja bélyegét a korra, melyben élsz. Hogyan élhetsz egy ilyen bonyolult, küzdelmektől és fájdalomtól sivár életet. Amiből a szeretet úgy hiányzik, mint a feles pohárból a túlcsordulásig öntött pálinka.

 Le kell innod magad, hogy boldog legyél. Pedig különösebb okod nincs a panaszra. De ekkor előveszed, fogalmad sincs ki lesz belőled, mert x éves vagy. Az anyád és apád olyan amilyen, a tesódról ne is beszéljünk. Barátaid is olyanok amilyenek. A párkapcsolatod is. Utána jön, ez az ország ellehetetlenít mindent.

 Keresve kutatod, de nem leled, már magad se találod. Felteszed, a horizont közepébe vágod a kérdést: Ki vagyok én? Ki vagyok én? Lüktetve él benned a gondolat, és a szürkére festett ég felett nem csicseregnek a madarak. Csüggedten, de mégis élve, fájdalmasan mereven mozogsz, gépiesen, de lelkedben a fagy még tombol. A lüktető gondolat nem tud táppénzre menni, csak él, mert „kitaláltam, és attól kezdve van”.(Biorobot: Úton)

 Perverz módon sajnálod magad, de megértést nem kapsz. Helyette még két pofont. Hát ne sajnáld magad? Mit tegyél? És... ki vagyok én?

 A fájdalom megmásíthatatlanul lebeg, de kezdesz kimászni. Ugyan még hullának érzed magad, de kérlek, egy zombi is él. A gondolat pedig új irányt vesz, és eddig élesebben, mint valaha helyet cserél a megszokott mondattal. Teljesen betöltve az összes gondolati síkot és követeli magának:

„Lehetek én is, lehetek én is az egyetlen,

kinek szíve eddig még soha nem tapasztalt mértékben,

a sztratoszférán át tör a végtelenbe..

Lehetek én is, lehetek én is az az egy, az az egy..” (*)

korlátok nélkül növekszik egyre,

 Már nem csak hiszel, ez annál sokkal több. Át vagy itatódva, és a fájdalmak megerősítettek. Lehetséges, hogy egyszerűen hangzik a gondolat. De a szövevényessége hidd el több mint KO. De felálltál, és már csak teremtened kell! Meseszépen ragyogja be az égboltot, hisz a horizontból kitört és rád is hat és ő rá is hatott.

 A lét borzongatóan fájdalmas mindannyiunk számára, ugyanakkor mégis szép. Megmásíthatatlanul törékeny szféra, melynek ellentéte a prózaiság, de neked szokatlan, kizárólagosan különleges átmenet. Teremts hát jót, érzéssel telit, szeretetből fakadót. Gyökere nemes, ágai pedig túl fognak mutatni a föld, az ég horizontján, azért, hogy a világ legyen az a hely, amit az „otthon vagyok” érzés tölt meg szeretettel és melegséggel.

„Én biztatnám azt, aki kilép a sorból, és bátran előttem megy, mert tudom, hogy jöhetsz még te is a fénnyel, vagy lehetek én is az az egy..” (*)

Szövegben szereplő idézetek:

(* Vad Fruttik : Lehetek én is) https://www.youtube.com/watch?v=SY4_HO1pNyA

(Biorobot : Úton) https://www.youtube.com/watch?v=RFsomcdP8Uc

Egyetem… Kivételes személyiségek gyűjtőhelye lenne a tudás háza?

Az egész rendszer leírása megér egy két kacajt. Biztosan volt nektek is mumustok egy pár, aki a folyóson libbenve már megjelenésével sokkolt. Így vagy úgy… Ha belegondolsz… Nekem is volt egy…

A nyelv fontosságát és annak közlésrendszertanát tanító úrnő. Sokat jártam oda. Mindig megjelentem, akár egy szellem, szép szavakkal ellátva távozhattam onnan. Nem hogy kreditet nem kaptam, de még a születésem jogát is kis híján megkérdőjelezték. Meg úgy alapvetően mit akarok én itt tőlük…

Volt egy másik tanárom is, akinek a specialitása az volt, hogy amikor a vizsga végén majdhogynem le nem ribizlizte a tanítványait és majdhogynem kidobta a diákokat az ajtón túlra. Beállt az ajtóba a tanítványai mellé és fenyegető hangszínen felbőszült bikaként viselkedett.

Pár izgalmas perc, pár izgalmas kredit, pár izgalmasan kivételes tanár.

Vajon valóban megéri annyit áldozni egy átkozott fotóért, a diplomapapírral való pózolásért?

A kérdésre a válaszom egyértelműen nem. Diplomával pózolni és arra büszkének lenni lassan már a műmájerkedésen is túlmegy. Egyszerűen a hipsterség szintjét is üti. Na, de miért is?

A köztudatban benne van a mondás, miszerint a „sikert nem adják ingyen”. A mai rendszer -kivételekre természetesen nem értem- rákényszeríti az egyént a túlélés technikájára. Ha a technika valóban technika, és nem csak valami elszomorító változata az erkölcsi egyenlőtlenségnek. Ez alatt értem a puskázást, a cici mutogatást, nyájasságot és a társaink letaposását, ha azt az érdek megkívánja.

Mindenki vidáman vág bele az egyetemi évekbe, hogy majd lesz Valaki, vagy már Valaki, és a fent használt módszerekhez folyamodni megéri, hiszen a vadonban is ezek a törvények uralkodnak.

Emlékszem jó pár emberre, aki nagy büszkén dicsekedett ötöseivel, amit így vagy úgy, de összeszedett. Ma már kiábrándultak, megváltoztak. Esetleg kezd nekik derengeni valami.

A mai rendszerben a gyorsaság, a tettre készség a főszempont. Nem a tanulás és folyamatának végig csinálása. Egyre kevesebb jó tanár van. Így lehetségesek a fenti példák megtörténése is.

A tudás háza egyszer csak káoszházába vág át. A vizsgaidőszakok egyik fő jellemzője a káosz. Ami valljuk be őszintén a szorgalmi időszakot is jellemzi, de akkor kevesebb a tét és kevesebb az indulat is. Felbőszült bikává válnak az emberek és a tanárok is lassacskán átveszik ezt a mentalitást. Vagy éppen fordítva? Mindenki döntse el maga.

Kíváncsi vagyok ti milyen élményekkel gazdagodtatok az egyetemi évek alatt. Hogyan éltétek meg a tudás házában való létezést? A nap, mint nap tartó taposást a 2-3 kreditért, ötösért.

Megtervezett majd bevált receptek, stratégiák tömkelegével tudnánk most egymást sokkolni.

Ekkor előjönnek a sérelmek, ez hogy nem jutott eszedbe és miért nem így csináltad, miért nem vagy éppen miért ültél be arra a vacak órára, amin úgyis csak elaludtál volna, és miért nem adja ide a jegyzetét, ha már úgyis haverkodtatok.

A végére elmúlik minden, ahogy az lenni szokott. A végén ott a papír, esetleg két-három ember, aki haver volt. Mi más zavarhatná meg az idilli képet?

Ilyenkor már nem jut eszedbe az a pár izgalmas perc, az a pár izgalmasan megszerzett kredit, se a kivételesen izgalmas tanárok. Egyszerűen úgy vagy vele, hogy megérdemelted és jogosan szerezted meg, ami megilletett.

A fenti leírás és a saját tapasztalatok és magadra ismerés törvényeként lehet elszámolni most már. Mi mennyit ért? Ám vidám és boldog éveket kívánok minden friss diplomásnak!  

Olyan tavasziasan üde

Olyan szerelmesen romantikus

Ami most bennem van

Élek, és elvagyok.

Könnyedén szállok

Repülök

A lágy dallamokkal

Nem zavar semmi

Ami megzavarhatna, azt elhessegettem

Könnyű vagyok, mint a szél

Alkotok, mert alkotni

Nagyszerű

Nem koncentrálok

Elevenen és könnyedén

Megnyílt a szívem

Ami gyógyít

Érzek

Érzek mindent

S vígan fütyülök

Rátok

Sokkal többet ér, amit tudok

Mert tudom már a saját titkomat

Amit itt megosztok veletek

Ne féljetek érezni

Nyissátok ki a szíveteket

Éljetek korlátlanul

A szív szava pedig mindent gyógyít

Bánat már nem az, ami volt

Megváltozott bennem

És csodaszépen virít

Láng pedig csak égjen!

Az értelmiségi trendi Nők, ők aztán besorolhatóan besorolhatatlanok. Igazi 21. századi hús vér hölgyek. Nincs apelláta, ha közeledik a nő, fel is, le is út a járdáról. Ők nemcsak kemények, hanem erős akaratúak, és mindezt az agyukban hordozzák. A kígyóbűvölés számukra már túlzottan is uncsi, inkább a karrier angyalai és nem Charlie -é. Az ő individuális lényük Csernus Papán izmosodik. Mert valaki kell nekik is! 

Hála Csernusnak a kedves férfitársainknak már nem A nő című könyvet kell kézikönyvnek vagy szótárnak használniuk. Mert megíródott A férfi is. A társkereső szövegben ez állna: Csakis olyan pasi jelentkezzen, aki olvasta A férfit Csernustól, és ezeket a gondolatokat életében is követi, és meg is valósítja. Libusozásról tegyenek le kedves férfiak. Ebben az esetben komoly, érett hölgyekkel állnak szemben, akiknek nem csak elképzeléseik vannak, de igazi eszméik is, amik tudományosan is igazolhatóak. Nem akárhogyan pisil az ilyen csirke, legalábbis azt hisszük, ezt is különlegesen hajtja végre. Nem akármit eszik, hála a bioláznak minden egyes testrészükre tudnak olyan dolgot fordítani, ami azt már amúgyis megillette volna. A csirke a 21. századi diplomás értelmiségi. Karrierrel rendelkező, céljaiért, ha azok valóságban megvalósíthatatlanok is, bátran küzd. 

Szerintük a mai világban számtalan akadály van sajnos. De ez számukra nem okozhat problémát. Látják, de képesek céljaik elérésére akár tűzön vagy vízen át. Régebben a pláza cicák kaptak ilyesfajta tiszteletet. Manapság őket illetné meg. A cicákon lehetett humoroskodni, mert tegyük fel szőkék. Csak vásárolnak, meg jól néznek ki. Eszük nincs sok. Legalábbis ezt feltételezzük. Számtalan dolog akarta ezt a teóriát megdönteni, mint például a Dr szöszi című film is. A mai diplomás hölgyekkel már más a helyzet, hiszen a kezükben van a papír miszerint okosak, és úgyis adják el magukat. Megszólalásuk is jellegzetes, ha öltözékük még szürkének is mondható. Beszédmódjuk az affektáció úgyis arra a bizonyos posztra helyezi őket ahova valók. Nem feltétlenül van nekik idejük butikokba járni, inkább a tudás befogadására és a jó dolgok mellett való kiállásra szentelik még azt a kevés idejüket, amik van. Mindez tökéletesen hangzik, hiszen a modern férfi oldalbordájaként ki is tudja magából húzni társát. Szinte részese férfiasságának az ilyen nő. Eleme vele egyező. Ragozzam még?

Az ilyen nőnek a legfontosabb, hogy mit gondolnak róla. A buszon, a villamoson, az iwiwen. Ha egyetemista, attól fog valakivé lenni, amit a diplomához kapcsolnak az emberek. Ettől lesz valaki. Igaza van, mert arra az emberek mindig másképpen tekintenek, és nem a műveltsége miatt feltétlen. A sznobizmus határos az emberi butasággal.

A férfit, ha van neki, úgy beképzi, mint a legpéldásabb kutyát az iskolából. Kedves bájával boszorkányságát eltakarja, majd a férfi később rájön, lehet micsoda sárkány a felesége. De az esetek döntő többségében az ilyen típusú férfi is szerepet alakít. Megérdemlik egymást.

Az álarcok sokaságát tudjuk magunkra venni, és igaziságot. Sokan elhiszik, bedőlnek a bűbájnak, a kedvességnek és az okoskodásnak, egyszóval a látszanak. „Fecseg a felszín hallgat a mély.” Ezt az idézetet is láthatjuk számtalan nőnél magáról hirdetve, szóval ezek a nők még maguk felismeréséhez is vakok.

Az emberek nagy részének eszét meg elvitte a cica.

Ezért is tudnak ők ma fénysebességgel startolva diplomás karrierista nővé válni.

Véleményem szerint, ha ez kell a világnak elég vicces, de ilyen az élet.

Megfigyeltem, ez nem csak a diplomás csirkék jellemző mentalitása. A bótos jányok esetében sincs ez másként. Ha vásárlóként vagy jelen tételezzük fel, és vásárlásod során baki csúszik a gépezetbe, nem úgy cselekedsz, ahogyan a boltban való törvényszerűségek végbemennek, butus vagy. Mert ő tudja pontos mi, hogy van, hisz itt dolgozik. Nos, pont ezt nem veszi észre. Lehet, korunk nőire egységesen lenne jellemző a feltételezés, hogy ezek megőrültek?

A nők és férfiakhoz még hozzá szeretném tenni „a férfi uralkodóbb, mint a nő” eset vizsgálatát. A férfi ilyenkor a férfi. A nő meg nő lenne, minden a helyén klappolna. Csakhogy a nő ekkor egy félelmetes szörnyet lát a férfiben, amit Csernus meg is erősít, miszerint: „Legyél már ember a kurva anyádat!”. Ilyenkor az olvasó nő fejében sértve lesz identitása és mi mást cselekedhetne, mint amit Csernus Papa mond.

Mert Papa titka abban rejlik, hogyan forgassa ki az embereket nyugalmukból, és ehhez meg is vannak a megfelelő eszközei. Provokálja az egyént, csakhogy lehet nem ez a legmegfelelőbben élet idea. Mert nehogy már a 21. században ez legyen a követendő. A nők kivívták magunknak anno a függetlenséget, a szabadságot, és jogosan tették.

De korunkba már sokszor Én is, mint valóban egós nő azt érzem, maradtatok volna inkább a tűzhely mellett.

Mit jelent rohanó világunkban az öröm?

Vajon létezik a tartós boldogság vagy csak pillanatnyi örömök léteznek?

A kérdés engem is foglalkoztat. Számotokra mi okoz örömöt és azt valójában boldogság kísér?

Talán egy jó zene meghallgatása ami olykor tombolásba megy át. Ilyenkor felszabadul a lélek.

Számomra abszolút öröm egy vidám zene. A zene mindig hozzátesz valamit a pillanatokhoz. Miközben cselekszünk, vagy éppen csak mélázunk az élet nagy kérdésein. De nem állíthatjuk teljes mértékkel, hogy a zene csak az öröm hangulatfestő eszköze lehet. A zene képes megsiratni, képes elképesztő mértékkel hatni ránk. Előbújik lelkünk ezernyi része, mely éppen  a dallamnak, és a mondanivaló sokaságának fényében tündököl.  Számomra a zene olyan életszerű dolog, ami egyszerre ráz fel, de nyugtat is meg.

A könyvek, cikkek, versek.  Ha írok valamit, akkor leírom, kiadom ami az adott téma irányában érdekel. Mikor olvasok  pedig másképpen élem magam bele, kívülállóként nézem, és ha valóban bele tudom magam élni akkor nyert ügyem van. Ilyenkor nyerek pár percet, amikor valamiről vagy valakikről tudok objektíven, de mégis szubjektíven véleményt alkotni.

Átérezhetem és megláthatom az élet nagy vagy éppen kis drámáit, romantikáit. Kizökkenek a saját magam nézőpontjából és hagyom, hogy más vezessen. Ilyenkor kicsit ki is lépünk a személyiségünk merev korlátai közül. A főhőssel örülünk és szomorkodunk egyszerre.

Általános elmondhatjuk, hogy öröm nélkül nincs boldogság. Szomorúság nélkül tehát nincs öröm, tovább boldogság sem. De vajon tényleg elmondható ez az állítás? Valóban igaz? Másképpen közelítve a szomorúság csak egy elem, ami az öröm velejárója lenne?

Mikor nagyobb célért küzdünk elveszünk benne. Teljesen kitölti életünket a megvalósítás. Éppenséggel lehet szomorúság, amit a cselekvés hiányakor érzünk. Tehetetlennek érezzük magunkat, Kevésnek és képtelennek a cél eléréséhez. Közben megfeledkezünk az élet apró örömeiről. Nem vesszük észre az apró kis örömöket. A pillanatok szépségeit, és akár a célhoz tartó út boldogságát sem. Hogyan tudjuk magunkat átprogramozni?

Képessé kell válnunk a tartós öröm érzésének megalkotásra. Valóban léteznek apró kis bosszúságok és nagyobb szomorúságok. Az élet velejárói ezek, olykor hiánya az örömnek, vagy más olyan érzésnek, amit ha érzünk, biztonságban érezzük valónkat. Néha éreznünk kell mást, hogy érezhessük a jót.

Olyan elvárásokat kell magunk elé állítani, amit képesek vagyunk betartani és megtartani. Talán ez az egyik legfontosabb elv. Ezáltal megkíméljük magunkat a kíméletlenségtől.

Amikor ezt nem tudjuk befolyásolni, pedig örülni kell minden apró kis sikerélménynek is amit meg tudunk tenni a nehéz úton.

Tehát, meg kell tanulnunk értékelni saját magunkat, és meg kell tanulni kis lépésekkel haladva küzdeni. Elszánt akarattal, közben pedig észrevenni a milliónyi apró kis jó történést és örömöt, mely nap mint nap körülvesz és ránk mosolyog. Örömre fel!

Sohase feledkezzünk meg a háláról, mely minden pillanatba át kell hogy itassa életünket.

A hála gyakorlása nem csak alázatosabbá és jobbá tesz minket, de rádöbbenhetünk általa, mennyi kincs van az életünkbe, amiért hálásak lehetünk. Ez pedig egy sokszoros szorzó.

Szomorúságot lel a habokban

Egyre szomorúbban

De mégis rúgva

Kirúgja maga alól

Mögül

Kedvet keres

És talál is

Keresi és megtalálja

Jő már a fuvallat

És söpri messzire a szenvedőt

Viszi, viszi

És örömre tágul már a horizont

Bájosan kacagóra

Örömtelivé és egyszeribbé

Tesz mindent

A tulipánok gyönyörű köde

A földek gyönyörű zöldje

Morajlik a forrás

Miből táplálkozni tud

A kék ég kékje

A tenger illata érződik

A frissesség egyszerűen édessé

Teszi az életet

A szenvedő pedig

Átváltozik akárcsak egy pillangó

Repül messzire.