Racionális az irracionalitásban vagy irracionális a racionalitásban. Mi a lét? Mi a lét értelme? Mindennapi tipikus kérdésfeltevés, mely szinte már unalmasnak tűnik.Hagyományosan megszokott, mert sokan foglalkoztak vele akár tudományos alapokon.De mindenki felteszi magának számtalanszor hol fájóan, máskor könnyedebben, mindazonáltal más perspektívából szemlélődve, megtesszük. Lényeges, mert veled, illetve velünk foglalkozik. Lehull az álarc, az elméletből gyakorlat lesz, a papolásból tett. Értelmet nyer a kósza gondolat, a legfontosabb, érzed ez a szemnek láthatatlan. Igazi valódi szeretet mindig másba bújtatva. Láthatóan láthatatlanba csomagolva a tiéd, a masni pedig hiányzik...

 Hiányzik életünkből ez a láthatatlan, de mégis látható csomag, melyet érzelmeink tavában visszatükröződve, mint egy megmásíthatatlan kimerevített állóképet kellene látnunk. Mely nemcsak pillanatokra a miénk. Mert, valójában azt kezdünk vele, amit akarunk. Hiányzik?

 Tudatosan lehet, nem gondolunk rá, de használjuk. Úgyhogy mi irányítjuk, mit akarunk látni túl a racionálison. A képzeletünkre hagyatkozva, játszadozva átalakítjuk a képeket. Formázgatjuk, megmerevítjük, kirakjuk a polcra, beporosodik, letöröljük, majd megunjuk és dobozba tesszük. Íme, érdeklődésünk színtere. De hol érdekes ez?

 A ráció pedig a valóvilágban kaphat hibás színezetet. Egyfelől mindenkinek más az eszes gondolat. Márpedig mindenki másképpen csinálja. Ugyanoda jutunk? Sosem, mert egyéni formába lettünk öntve. Hiányzik most az a valami?

 Nem, mert tudjuk, mindannyian mások vagyunk. De a láthatóan láthatatlan csomag még nem érkezett meg. A puszta zord vadságában létező gondolat még nem kapott szárnyra, mert kellene az érzelem. Az emóció, mely megőrjít, színezve teszi még élethűbbé művészien megmásíthatatlan létedet. Az idea, ami azt se tudjuk honnan való, de rányomja bélyegét a korra, melyben élsz. Hogyan élhetsz egy ilyen bonyolult, küzdelmektől és fájdalomtól sivár életet. Amiből a szeretet úgy hiányzik, mint a feles pohárból a túlcsordulásig öntött pálinka.

 Le kell innod magad, hogy boldog legyél. Pedig különösebb okod nincs a panaszra. De ekkor előveszed, fogalmad sincs ki lesz belőled, mert x éves vagy. Az anyád és apád olyan amilyen, a tesódról ne is beszéljünk. Barátaid is olyanok amilyenek. A párkapcsolatod is. Utána jön, ez az ország ellehetetlenít mindent.

 Keresve kutatod, de nem leled, már magad se találod. Felteszed, a horizont közepébe vágod a kérdést: Ki vagyok én? Ki vagyok én? Lüktetve él benned a gondolat, és a szürkére festett ég felett nem csicseregnek a madarak. Csüggedten, de mégis élve, fájdalmasan mereven mozogsz, gépiesen, de lelkedben a fagy még tombol. A lüktető gondolat nem tud táppénzre menni, csak él, mert „kitaláltam, és attól kezdve van”.(Biorobot: Úton)

 Perverz módon sajnálod magad, de megértést nem kapsz. Helyette még két pofont. Hát ne sajnáld magad? Mit tegyél? És... ki vagyok én?

 A fájdalom megmásíthatatlanul lebeg, de kezdesz kimászni. Ugyan még hullának érzed magad, de kérlek, egy zombi is él. A gondolat pedig új irányt vesz, és eddig élesebben, mint valaha helyet cserél a megszokott mondattal. Teljesen betöltve az összes gondolati síkot és követeli magának:

„Lehetek én is, lehetek én is az egyetlen,

kinek szíve eddig még soha nem tapasztalt mértékben,

a sztratoszférán át tör a végtelenbe..

Lehetek én is, lehetek én is az az egy, az az egy..” (*)

korlátok nélkül növekszik egyre,

 Már nem csak hiszel, ez annál sokkal több. Át vagy itatódva, és a fájdalmak megerősítettek. Lehetséges, hogy egyszerűen hangzik a gondolat. De a szövevényessége hidd el több mint KO. De felálltál, és már csak teremtened kell! Meseszépen ragyogja be az égboltot, hisz a horizontból kitört és rád is hat és ő rá is hatott.

 A lét borzongatóan fájdalmas mindannyiunk számára, ugyanakkor mégis szép. Megmásíthatatlanul törékeny szféra, melynek ellentéte a prózaiság, de neked szokatlan, kizárólagosan különleges átmenet. Teremts hát jót, érzéssel telit, szeretetből fakadót. Gyökere nemes, ágai pedig túl fognak mutatni a föld, az ég horizontján, azért, hogy a világ legyen az a hely, amit az „otthon vagyok” érzés tölt meg szeretettel és melegséggel.

„Én biztatnám azt, aki kilép a sorból, és bátran előttem megy, mert tudom, hogy jöhetsz még te is a fénnyel, vagy lehetek én is az az egy..” (*)

Szövegben szereplő idézetek:

(* Vad Fruttik : Lehetek én is) https://www.youtube.com/watch?v=SY4_HO1pNyA

(Biorobot : Úton) https://www.youtube.com/watch?v=RFsomcdP8Uc