Remény
Szívem tántorgó,
lelkem kéri,
kéri oly szüntelenül
a megoldást.
Milyen jó lenne
egy olyan világban élni,
ahol a szeretet uralkodik,
s nem a mocsok.
Miért?
Kérdezem meghasadtan,
s kérdezed fürkészve,
Nem tudom...
Miért kell átélnünk
a kegyetlent?
Ki tudja lehet,
ezek a dolgok
visznek oda minket,
ahol lennünk kell.
Lehet ezek az események,
kellenek ahhoz, hogy
újból, újból
ne felejtsünk el harcolni.
S mondom Én,
várj, várj
az idő megold,
s felold,
mindent és mindenkit.
S van egy szépsége
a várakozásnak is,
úgy hívják remény.
Remélni kell a borzasztóban,
remélni kell a fagyban,
mert ott a jégcsap,
a fagy szüleménye.
Reméljünk hát szüntelenül,
mert a remény maga a csoda.
Illusztráció: Sándor László
1 komment
