Sajnos eljött
az idő
el kell ,hogy
engedjelek örökre.
Nem várhatok tovább
az éjben,
a nappalban bíznom kell.
Kérlek hagyj
engedjelek el,
kérlek szabadíts meg.
Kérlek engedj ,
hogy engedhessek,
kérlek hadd éljek
naposan az éjben,
örök éjszakát
szórtál rám.
Örök sötétség
szegezi kedélyem,
s most toporgok.
Nem tudom elengedni
magam s téged,
nehezen lépek
túl,
a sose érzésen.
Nehezen bocsájtok meg,
nehezen dolgozom fel,
hogy sose leszel már.
S olyan,mintha kárhozatra
ítéltek volna mindörökre.
Tudom, velem vagy,
de egyre messzebbre kerülsz.
Az idő mostoha fogságában
múlik a rettenet,
de ezzel új dolog, 
veszi kezdetét.
Lelkem de nagyon fáj,
s ekkor belegondolok...
Neked milyen lehet
mindezt a távolból
figyelni,
hogy nem ölelhetsz
simogathatsz már,
mikor bajban vagyok.
De hiszem ezen is
túljutok,
s megtanulom kezelni
a nem mindennapi helyzetet.
S az éjben végre
felkel a fény.
A csillagok ezernyi fénye
pedig beragyogja az égboltot.
S a remény és a szeretet fogja
díszíteni és szegezni utam.