Kikívánkozik belőlem a szó
hiányzol,
fájdalmam már tovább nem fokozható
hiányzol,
mint embernek az ital
szomjam olthatnád ha itt volnál
de lelkem tükrében nap mint nap
meglátlak én
hiányzol,
mint szerelmes szívnek
amelynek megannyi,
hatalma van az ember felett
hiányzol,
mint a fának a levele
gyökerem vagy, és leszel is
míg a világ világ.
Hiányzik
mosolyod,
hiányzik
örömöd,
hiányzik léted,
amit csak adni tudtál.
S belebetegszem a hiányba
mert egyedül hagytál
s nincs védelem
hiányodban elvesztem én
ki tudja mikor térek észhez
Az élet körforgásában
egyedül pörgök
mert elmentél, elhagytál.
A fájdalom már szanaszéjjel
mardosott,
de a tény nem változott
elmentél,
s míg a világ világ
így is lesz,
nem leszel soha többet
enyém, s senkié,
elkóboroltál,
elcsavarogtál,
mégis hiányzol.
S ezt az érzést,
senki se tudja
átélni s megélni,
amin keresztül mentem,
s még fogok is,
hiányod okozta döbbenetemben.
Könnyeim soha se
voltak tisztábbak, mint most
érzelmeim soha nem lesznek
őszintébbek mint most,
hiányodban leltem
s keltem életre,
egyszerűen csak hiányzol.

Illusztráció: Sándor László