Néha haragszom rád,
néha a miértek
csak úgy záporoznak
az elmémben.
Néha nem értem
a sorsot
s még többször kegyetlennek
érzem,érzem
felszámolni a múltam.
Elengedni örökre
ez a feladatom most,
néha nem megy.
Ragaszkodom a kis
olykor fájó emlékeimhez,
melyben rettegtem.
Ki tudja miért
kellenek, ezek a gondolatok
néha nekem.
Néha úgy érzem magam
mint az elhervadt rózsaszál.
Kiből az élet már tovatűnt,
ki elhagyta magát.
S ki tudja, mikor
ér utol a fény.
Néha úgy érzem
a múltban élek
s a jelen sivár,
melyben folyamatosan
dolgoznom kell a miérteken.
Néha nem értem,
néha nagyon is értem,
néha újabb félelmek születnek.
Néha megoldásokra bukkanok,
néha úgy várom a napsütést
a rendezett harmóniát
lelkem hangszerén.
Néha még kendőzetlenül
romantikusan anekdotázom,
de vajon miért a néha,
a néha állapot
kerget engem szüntelen?
S tudom a sebeim lassan
összefornak
a nyugodt értő mindenség
kerül középpontba.
Lelkem fűszere lesz.
Mint a rózsák
az élet után,
úgy érzem magam
néha..
Néha jobb meghalni,
néha jobb újrakezdni
hogy végre befejezni tudjak. 

Illusztráció:Sándor László

Facebook elérhetőség:http://www.facebook.com/versettoblog/