Szívem kalapál
s repesve vár,
mesés áhítattal
rád.

Álmodozni
a mindenségről,
megkapni
a végtelent,
nem csak románc ez
kétségtelen
szerelem.

Úgy várok
ölelésedre,
s szemed fényére,
mely áhítattal
néz rám.

Elmondhatatlan,
mennyei varázslat
költözött,
szívem teraszára.

Mint a villám,
úgy csaptál
belém,
s fellélegezni
se volt időm.

Zord ég
alatt,
egyek vagyunk,
kiknek
szíve csak
egymásért
dobog
oly vehemensen.

S kit érdekel,
mi volt, 
s mi lesz,
most van
a mindörökké.

Szemedbe nézve
és elveszve,
már mindent
tudok.

Tudom, 
te is,
úgy vágysz rám,
mint én te rád,
s a vágy
mesét szül,
igazi villámokat
szór az ég.

Mindörökkön
mindörökre
szívünkbe s
emlékeinkbe
vésődnek
érzelmeink.

S nem kell már más,
nem kell már több
futó románc,
megtaláltuk,
amit kerestünk
örökkön.

Hiába akarjuk
titkolni s
elfelejteni,
egyszerűen kiverni
a fejünkből
a villámcsapást.

Belénk égett
a látvány,
s egy pillanat
volt, de tudjuk
már szeretjük
egymást.

A villámok
felismerést
szórtak ránk.

Ezért
a szerelemért
születtünk,
már egészen biztos.

S ölelésed,
csókjaid
tüzes melege,
forró szerelmet
szül.

Igazi álom vagy,
a hús vér valóság,
fekete fehér
filmjén.

Villámok hoztak ugyan,
de most van
a mindörökké.

Sándor László illusztrációja

Facebook elérhetőség: http://www.facebook.com/versettoblog/