A vak álmok tengerét
miért oly nehéz
elhagyni, kilépni
a napsütésbe.
Oly nehéz
nélküled
s megérteni
lehetetlen a
kirakós játékot,
mint egy hatalmas
puzzle,
mely előttem hever.
De lesöpröm én,
már nem akarom
megérteni.
Már nem akarom
megfejteni,
sőt, mi több,
nincs mit
összerakni.
A tiszta álmok
tengerén,
csak lebegni,
akarok már.
Más lettem
s közben,
annyit változtam.
De, feladni nem tudtam,
túl ragaszkodtam
s közben,
görcsösen akartam.
Mondhatni, nem
láttam meg,
amit kellett volna.
Pedig nem kérkedően,
mindig előttem volt
a szeretet erő.
A tiszta álmok, pedig,
mindig teremtő csodát hívnak.
De én a vak álmok
rabszolgája voltam.
de volt egy kéz, mely
visszahúzott, s
a helyes irányba terelt.
De nem mertem hinni benne,
de legfőképpen magam,
éreztem kevésnek.
Édes kevésnek életem
meg mindent, ami,
javítani is akart rajtam.
Elhatalmasodott
a vak álmok láza,
de, miután
megvívtam csatáim.
Kinyílt, előttem,
egy új világ,
mely mindig előttem volt.
S nyitogatta ajtaját,
beszűrődött a fénye,
de nem mertem,
meglépni, s benyitni az ajtón.
Viszont ,most már,meg
merem tenni,
s megtettem.
Eddig csak nyertem,
a végtelen vak álmokat
magam mögött hagytam.
S ráléptem az én,
varázslatos utamra.
így leltem rá hitemre.
S most már,
csak lebegni akarok,
a tiszta álmok,
hívogató tengerében.
Ahol a szeretnek,
nem csak helye,
hanem szerepe van.
Ahol, a tenni akarást,
a szenvedély szövi át.
Ahol minden nap,
egy új lehetőség,
álmaink betetőzésére.
Ahol a szív megnyugszik,
s ahol a hit messzire repít.
Megnyílt a szemem s a szívem,
s hogy megtanultam
vele látni, több lettem.
Mivel,már nem csak
látok, hanem érzek is.
S így leltem rá álmaimra,
így találtam meg az utat
hozzád és hitemhez.
Így lettem, az aki
ma vagyok,
így vagyok az,
aki vagyok.
S így leszek,
a tiszta álmok
tengerében,
aki lehetek.

Facebook: http://www.facebook.com/versettoblog/

Instagram: https://www.instagram.com/versettoblog/

Az öröm útján járva

nem szeretnék eltévedni,

de tudom,

a helyes úton járva.

A csodák útján menetelve,

nem tévedhetek el.

Igaz, az ördög sosem alszik

és én, oly sokszor,

indultam viharos lélekkel

útnak.

Csak mentem

bízva abban, hogy majd

elfáradok

és az úton

értelmet nyer,

ezernyi kérdésem s kétségem.

Most jött el a pillanat,

most jött el a megfoghatatlan,

rájöttem a mostban élve,

az örömbe feledkezve,

nyerhetem el az igazi

felismerések,

beteljesülések

igazát.

Megnyitottam a lelkemben

egy csatornát,

útjára indítottam

egy állapotot,

amitől

szabad lettem.

S ettől,

rátaláltam

az utamra.

Végig előttem volt,

de annyi kétség

gyötört.

Hiába voltak

meg a támogató

energiák,

minden hiábavaló

volt.

Jobban hittem

a hamis fantáziának,

Túlmisztifikáltam,

és ez csak a fejemben

létezett.

Egy világba

zártam magam,

melyben nem

találtam helyem.

Majdnem

megtaláltam

a helyes irányt.

Majdnem rátaláltam,

a belátó igazi

felismerésre.

De utam keresztezte

a védtelen

s nem tudtam

belekapaszkodni

a valótlanba.

Hiába minden

filozófia,

hiába minden.

Eltévedtem

s nagyon nehezen,

küzdöttem meg,

újból, már

sokadszor,

az igaziért.

Melynek

alapja,

a szeretet,

az öröm,

a fény.

S, hogy

ezt felfedeztem

szabad lettem.

Hiszen realitásra

találtam,

ami már

régóta messze járt.

S hitem lett,

abban, amit

megéltem.

Igaz volt,

de csak

a fejemben létezett.

Nem volt fogható,

tapintható se

érezhető.

Egy rossz álom volt,

a legrosszabbak közül való.

Néha még

felvillan a sötét.

Néha még

kapálódzik.

De, el kell

temetnem,

be kell

zárnom,

egy palackba.

S útjára

engedni,

elszállni,

menjen ahova való.

S ettől lelkem

megkönnyebbül,

hiszen

elengedem.

S szeretem

magam annyira,

hogy elkezdtem,

hinni magamban.

Sándor László illusztrációja

Facebook: http://www.facebook.com/versettoblog/

Instagram: https://www.instagram.com/versettoblog/

A hosszú utazás
most új irányt vett,
igen,másképpen is lehet
és kell, hogy legyen
másképpen.
Álmodni kell
s tenni az igaziért,
igen, így is lehet
másképpen élni.
S közben megrendíthetetlenül
bízni s hinni,
sokáig tartott a felismerés,
de úgy tűnik soha se késő.
Igen, másképpen is lehet
élni s közben bízni.
Még nem is igazán
értem, de már érzem,
milyen őrületes
ellentétek és érzések
fogságába terelt
a másképpen.
Megújító ereje,
mert másképpen nem megy.
csak akarni kell , közben
józanul gondolkodni,
de ehhez akarat kell,
másképpen nem megy.
A nap sosem
kell fel későn,
sosem sugárzik
hiába.
Másképpen, nem
nem lehet,
így kell lennie
ez a törvénye.
Amikor a törvény
már életérzés,
amikor megjelenik
a napsugár.
A legváratlanabb pillanatban
másképpen, nem is lehetne
igazibb a jelen.
Valóságosabb másképpen,
nem is lehetne
hiába már,
minden sorsfordító
mende-monda.
Másképpen is lehet
és kell is, hogy legyen,
s ahogyan felkelt a nap
úgy újult meg lelkem,
Szebb lett tőle a világom,
másképpen nem is lehet.
Mikor a lélek
megérik a változásra,
mikor minden örömével
és bánatával együtt
változni akar.
Akkor jönnek el
az igazi felismerések.
S hidd el sosem
késő,
hidd el sosincs
vége.
A fejlődés folyamatos
azzal, hogy magam
mögött hagyom
a múltam,azzal, hogy
s kilépek a fényre
csak fejlődni
indulok el.
Hiszen,
másképpen
örök rabja lennék
a kételkedésnek.
Így hát ha lehet
s miért ne lehetne,
hiszen sosem késő,
hát legyen másképpen…. 

Sándor László illusztrációja

Facebook: http://www.facebook.com/versettoblog/

Instagram: https://www.instagram.com/versettoblog/

Olykor nagyon nehéz,
hinni és bízni,
pedig kivirult a nap.
S mégse hiszed el,
megtetted amit kell,
harcolni kell hát tovább.
Olykor, mégis oly nehéz,
elfogy erőd
és értetlenül állsz,
mi történhetett...
Mi hozta be a fény,
helyére a görcsöt.
pedig csak követni
kell a mámort,
de egy hatalmas
útvesztő előtt állsz.
S bánt, hogy
a múlt visszaránt
és néha vágyni,
nem elég.
Nyughatatlanság,
értetlenség,
előtt kérdően állsz.
Már megint miért?
Miért nálam kopogtatsz?
S nem hagyod folyni,
mámorító örömöm,
amiért oly nagyon,
megdolgoztam én.
Mert,boldognak lenni,
sokkal nehezebb,
mit összetörve,
süppedve sötétségbe,
gubbasztani.
Hinni s bízni,
reménykedve
lenni.
A fény maga,
feladni s feledni,
a múlt árnyait.
Akarni ezerrel,
s ha bekopogtat
az erő,
életed habzó
forgatagában
merni igent mondani!
A legnagyobb bátorság,
valójában akarni,
akarni valami mást.
S érezni a hálát,
hogy megadatott,
egy új út
és igen,oly nehéz,
elhagyni és feladni
valamit,
ami erősen magához
kötött, melyben
annyi bánt,
melyben,annyi
józanság nélküli
vak álom volt.
Néha, olykor nagyon
nehéz feladni
és az újra nyitni.
Pedig,csak igent
kell mondani
s lassan beszökik a fény.
Olykor, nehéz hagyni,
de mégis megéri
józanul élni.

 https://www.facebook.com/versettoblog/

Illusztráció: Sándor László

Elkap és magával ragad,
megannyi érzelem.
Sokszor, mégis megdöbbentően
jön és összezavar
a felismerése az örvénynek.
Van már kiút!
Van ki vissza vár!
Van más út!
Egyszerűen csak bízz magadban!
Most segíts,
most fogd még jobban a kezem,
most fogjon értem össze a világ.
Mert ,megvan a jó út
megtaláltam a bizalmat.
Oly sok tévút
után szabadon
elindulhatok új káprázatom után.
A boldogság értem kiállt,
egyszerűen csak bízz magadban.
Elrepített a múlt
s mai napig
felhőbörög.
De, már hátat tudok fordítani,
van már mosoly,
van már hit,
bizadalmak tengerében
hánykódom.
Szeretnék hinni,
szeretnék bízni,
s megtalálni
az utat,
melyben
végre kibontakozhatok.
Csak győzzön a józan ész,
egy lépés már,
csupán, már egy.
Hát bízz magadban
mert ott a fény,
ott találod
a mostban az örömöt,
a pillanatot,
a múlandót.
A jelenvalóban élni,
bízni,
a földhöz ragaszkodni,
s itt álmodni.
A remény itt van,
s mennyi örömöt
elvitt a múlt,
lecke volt.
Pokolian veszedelmes,
majdnem őrület.
Hát bízz magadban,
mert abban van
a jövőd.
S, majdnem
elérem már,
hát bízzunk egymásban.
Új élet,
üdvözöllek bizalmam
el ne játszd,
benned a reményem,
a jövőm.

Sándor László illusztrációja

Facebook elérhetőség: http://www.facebook.com/versettoblog/

A reménység megtalál,
szavaim meghallgattak.
Öröm és vidámság,
kényszer szülte álmok
porrá lettek.

Szerelem és szabadság
színezik a vénasszonyok
különleges nyarát.
Még nincs hideg,
nincsen őszi hangulat,
de a nyár már tovaszállt.

Megrohannak az érzelmek
s felemel a fény
a mindendenható
az átható
késő nyári napsugár.

Szabadság és szerelem
éltető s megkapó
csodás fénysugár.

Akadály volt bőven
s lesz is még,
de tény, ami tény
vidámság
költözött belém.

A szerelem és szabadság
fűszere
megízesítette
a vak álmokat.

S még mielőtt
őszbe fordulna
a táj,
ezt el kell mondanom
felemel a fény.

S mennyi színe
árnyalata van
a napsugárnak,
sok ezernyi,
apró színfolt
a késő nyárban
beragyog.

Lelkem hangszerén
húzzák a dallamokat
s egyik másik
zene követi
egymást.

Lehet olykor érzelmes
mégsem szomorú,
eltűnt megszűnt a dráma,
helyét átvette a fénnyel
teli derűs kedvteli életet
igenlő angyaliság.

Kell még, hogy
felemeljen a fény.
Kell még,
az öröm,
kell még,
a derű,
kell még,
szerelem s
szabadság, hogy lelkem hangszere
a legszebb szerenádot adja
a világnak s nekünk.

A csodák
kellenek még,
a gyöngyöző szavak
kellenek még,
az árnyalatok
kellenek még,
a szeretet és a szerelem
kell még.

Felemelt a fény
megbabonázott,
felemelt az öröm
a jókedv a derű,
felemelt a nyár
s úgy várom én,
hogy adjak még,
kell még,
nagyon kell még.
Szeretet s szerelem,
kell még.
Szabadon szabadság
örömében fürdőzni
kell még.
Egyszerűen felemel a fény.

Sándor László illusztrációja

Facebook elérhetőség: http://www.facebook.com/versettoblog/

Nehéz megragadni a szavakat, 
szállni csak szállni
messze a gondolatok,
tüzes heves,
rideg hideg,
sűrű mezején.

Kiválasztani a helyes
utat
a legnehezebb feladat,
senki se tudja,
néhol győz az ész,
néhol győz a szív.

Csak ne legyen éjszaka a nappalban
többé ne legyen sötétség,
elkapó és felvillanó ragyogó csillagok
az egyetlenek, amiért várom az éjszakát.

De nem mindig mutatkoznak a csillagok
s mikor éjbe borul a nappal
annál nincs borzongósabb hangulat.

Eddig óvtam magam
s direkt elfordultam
az éjjeltől,
s vártam szüntelen
a nappalt.

S csoda vagy éppen
egyszerű eredmény,
megkaptam a csillagokat
és a szikrázó nappalt is.

Talán nincsenek szavak.
melyek hűen kifejezik
a szenvedélyt ,
ami éppen fűszerezi
a mindennapjaim.

Meseszerű tény
energiával tölt fel
az érzelmesség.

Csak ne legyen nappal éjjel,
s ne legyen a szenvedély
megformált üres fecsegés,
legyen elkapó és felkavaró
hangulatos élmény.

Legyen mindig mindig
szikrázó és fényes a nappal,
hiszen annyit borultam
már én sötétségbe

De jön az ősz
az elmúlás,
mely fenyeget
nyomasztóan nyomoz
bennem.

S fel kell derítenem
az éjjelben a nappalt.
tudnom kell,
mit mond az ész,
mit akar a szív,
meg kell találnom
a helyes utat
az éjszakában,
reggel pedig követnem kell a nappali fényt.

Sándor László illusztrációja

Facebook elérhetőség: http://www.facebook.com/versettoblog/

Őszbe fordultak
a fák és a táj,
az avarban sétálva
a színek komponálják
a csendet,
a harmónia
szemet gyönyörködtet.

Elmúlt a nyár,
csillagok őrzik az eget,
szórják ezernyi fényüket,
meglelni,
felderíten,
szemlélni és fürkészni
az enyémet.

De fák nyugalmukat sugározzák,
az ősbékében
csend folyik és szelíden lüktet,
nem marad más,
mint remélni
s vágyni
egy ezüstös éjszakát veled.

Csillagok milliói között
az egyetlen vagy,
aki megkapóan
tündököl,ragyog.
Tüzes varázsoddal,
nem vagy te más,
mint a tüzes csillag.

Soha ne szórja már
nekem más csillag fényét,
soha ne ragadjon magával,
babonázzon meg,
más felcsillanó csillag
szikrázó szenvedélye,
pompás csillaghullása.

Soha, soha
ne múljon el
a szerelem,
soha, soha ne veszíts a fényedből
s tüzedből,
szenvedélyed ejtsen
örök ámulatba.

Úgy szeress,
mint, ahogy soha senki
és úgy szeress,
mintha örökre szólna,
vágyam s reményem egy
és ugyanaz
a tüzes csillagom.

Sándor László illusztrációja

Facebook elérhetőség: http://www.facebook.com/versettoblog/

Szívem kalapál
s repesve vár,
mesés áhítattal
rád.

Álmodozni
a mindenségről,
megkapni
a végtelent,
nem csak románc ez
kétségtelen
szerelem.

Úgy várok
ölelésedre,
s szemed fényére,
mely áhítattal
néz rám.

Elmondhatatlan,
mennyei varázslat
költözött,
szívem teraszára.

Mint a villám,
úgy csaptál
belém,
s fellélegezni
se volt időm.

Zord ég
alatt,
egyek vagyunk,
kiknek
szíve csak
egymásért
dobog
oly vehemensen.

S kit érdekel,
mi volt, 
s mi lesz,
most van
a mindörökké.

Szemedbe nézve
és elveszve,
már mindent
tudok.

Tudom, 
te is,
úgy vágysz rám,
mint én te rád,
s a vágy
mesét szül,
igazi villámokat
szór az ég.

Mindörökkön
mindörökre
szívünkbe s
emlékeinkbe
vésődnek
érzelmeink.

S nem kell már más,
nem kell már több
futó románc,
megtaláltuk,
amit kerestünk
örökkön.

Hiába akarjuk
titkolni s
elfelejteni,
egyszerűen kiverni
a fejünkből
a villámcsapást.

Belénk égett
a látvány,
s egy pillanat
volt, de tudjuk
már szeretjük
egymást.

A villámok
felismerést
szórtak ránk.

Ezért
a szerelemért
születtünk,
már egészen biztos.

S ölelésed,
csókjaid
tüzes melege,
forró szerelmet
szül.

Igazi álom vagy,
a hús vér valóság,
fekete fehér
filmjén.

Villámok hoztak ugyan,
de most van
a mindörökké.

Sándor László illusztrációja

Facebook elérhetőség: http://www.facebook.com/versettoblog/