Remegnek pilláim

Fájnak még lépteim a bizonytalanság szele fúj

Süvít a lépteimen át a borzongás, a lidércnyomás, minden minden

Kósza mássága

Nyitva az ajtó a világ már rég rám vár

Mert kellek a világnak minden egyes érzelmemmel együtt

Ugyan sok még a keserűség és a fájdalom

Szemeimet tisztára mosták a könnyekkel átitatott alázkodások

Pilláim rebegnek, mint ébredőt, vakít a napsugár

A fény szülötte és küldötte vagyok én

Ki megbocsájtott magának és a világnak is

Túl az elfogadáson a melankolikus ábrándozásokon

Már a gondolat magasabb szférájába rezgek én

Szép lágy dallamok

A világ csudaszép

Mégis egy annyira nagy de is van benne

Ami mint egy hatalmas fatörzs gáncsolja a gáncsolhatót

De kellenek a dekkelések

Ilyenkor a lélek mindig megbotránkozik és megbonyolódik

Hogy bárhol is légy megtaláld magad és többel is találkozik már a lelked

A de után már

El ne veszítsd soha már

Álmodnunk kell egy nagyot hogy megláthassuk a

Csillagok ezüst fényben való csillogását

Látnunk kell körülötte a csodaszép kék fehéres esetleg szürkés teret

Nincs késő soha, hinned kell magadban, hogy más is kezeidbe tegye kezeit

Be kell engedned magadba az ezüst spirált, ami a szíved tájékáról sugározhassa be a világot

Legfőképpen szívében mindenki nyisson egy kaput, amit nem fél kinyitni amikor azt ki kell, hogy nyissa és engedje be rajta az álmait.

Így kezdheted el bátran utadat a messzeségbe egészen a csillagokon át és azon is túl odaát

Tökéletességhez vezető léptekkel megbotránkozva és kiborulva az élet sokkal többet ad és ér és mond, mint ahogy azt hitted és reméled még rácsodálkozhatsz a szépre

Megtanultál valamit amit lehet csak nagyon kevesen tudnak és látnak, lehet csak ösztönösen

Tudattal élsz már és ez a tudat lehet bármikor fájhat, hasogathat, de soha soha nem veheti el a kristályok szeretetteli csillogását