Érzéseim sokaságában leledzek
elmélkedek és érzek.
Megjártam a gyász
mindenféle útját,
megjártam a poklokat,
mosolyoghatna már rám a nap,
de mindenért tenni kell.
S habozván nem elég
álmokban élni,
tenni is kell jócskán.
Álmokban éltem s élek,
a szürke hétköznapokat
megszínesítem lírai énemmel,
romantikusan szerelmesen,
átölelem az egész világot.
S mindenkit barátomnak fogadok,
mindez felejteti velem
a lidércnyomást.
Melyben bőven volt részem a múltban,
s a megoldatlan ügyek
szépen lassan ragyogóan
veszítenek emlékeim vetítőjén.
Ahogy a tavasz kezdetét vette
lelkem úgy könnyebbült meg.
S indult virágzásnak énem
ezernyi része, mely
tükröt mutat a valóságnak.
S már kevesebb a torzulás,
lassan pillangók hada
és tavaszi virág illat
babonáz meg engem.A múlt a helyére kerül.
S mi lehetne szebb,
mint a lidércnyomás
mesés mesének való látása.
Mi lehet ennél
a felszabadultság érzésnél
bíztatóbb,
a mostban nem létezik
más út, mint a felszabadulás.

Illusztráció:Sándor László

Facebook elérhetőség:http://www.facebook.com/versettoblog/