Az élet olykor habzó örömforgatag. Máskor pedig teljes káosz, csőd. Éles ellentéteket éltem át. S szívem majdhogynem beleroppant.
Ezernyi tengernyi érzelem. S mégis őrzöm a lelki békém. De a szavak ki akarnak belőlem szakadni. Folytonos változásokon megyek keresztül.
A lelkem ezerrel küzd magam ellen, s az őrjítő világgal szemben. Boldogan emlékezek gyönyörű 20 évemre melyet tőled, igen tőled kaptam Apa és Anya.
S nem tudok eleget adózni előttetek. Nagyon félek alkotni, elmondani ami szívemnek baja. Sokáig bezárkóztam egy külön világba, aztán jöttek újból és újból
a szavak és az érzések változatos sokasága. Boldog lettem én, mert teremtettem egy közeget, melyben tiszteleghetek előttetek, és emléket állíthatok elétek. Természetesen emelem képzeletbeli kalapom
a sorsom okozta létem által megélt és kiteljesedett emóciók előtt. Ebből fakadok ki én és a művészetem. Egy szó mint száz. Ebben az évben szárnyaltam, és a padlót fogtam.
Mégis hálás vagyok keresztemért, mert így válhatok egy lelkileg gazdag életű emberré. Hol repülök a romantikában, mindenféle érzés fogságában leledzek. S most keményebb volt,mint
valaha, elesni majd újrakezdeni. De igen, tudom már mi a recept, s sejtem is az írás az életem, az alkotás végett élem meg amit át kell élnem. De magam választottam a felállás útját.
Fáj és fáj. A mérgezett kapcsolataim feladtam s leadtam. Várom az újdonságot. De még didergek. Még alakulóban van a pillangó. De a remény mindig szüntelen kiállt.