Érdekes, ahogyan emlékszem rád,
megkapóan és felkavaróan.
Mai napig alig hiszem el,
miképpen és ahogyan elmentél.

Hirtelen mentél el,
csak úgy leléptél.
Gondolom eleged lett,
de rám nem gondoltál.

Harag,
ami néha felkavar,
mégsem tudok rád haragudni igazán.
Túl őszintén és megértően
szerettük mi egymást.

Imádom mikor a vicces éned
érzem magamon,
Imádom kedves emlékeinket,
Egyszerűen imádom ahogyan szerettél.

S most jön a könnyem,
mert ahogy mondják
a szerelemnek múlnia kell,
és ha múlik,
akkor fájnia kell.

Már elhiszem, hogy elhagytál,
de talán örökre fájni fog.
Hiszen a szeretetem sose fog
csökkenni irántad.

De a sors az sors,
a rendeltetés az rendeltetés,
haragszom sorsodra.

Viszont tudom ezáltal,
lehettél olyan csupa szív,
amilyen voltál.

Köszönöm,
ahogy és ahogyan voltál.
Sorsom sorsoddal változott.
Így általad lettem, aki ma vagyok.