Léteznék míg a szavak bájos módján felelhetnék.

a sárgásra és barnára borult őszi kép közepett a melegség búja bája előtt nincsenek közhelyek.

A bánattól merengően azt mégis messzire hajítva magától szemlélődik.

Mert, így talán könnyebb.

Keres kutat magában töpreng

A szomorúság és a keserűség csontig ivódott nagysága létezik lelkében

A keserűség egyfajta mámorító volta, mely szép is lehet

Szép, ha szépségből táplálkozik

Csúf, ha a rontottak átka övezi

Féltőn óvva csak magadat kíméled a zajtól

Sohasem őket, hanem inkább értük vagy

Az ego és önzés különleges kecseskedő képében leledzel

Mint akárki, ki ember gúnyát öltött magára

Megérzel dolgokat és érzékeny érintettség súlya alatt vádaskodsz

Miért pont én és miért pont te

A magányban egyedül te vagy te és én vagyok

Egyszerűen rossz érezni és mégis felemelő

Furcsa módon megható

Keveredik a jó meg a rossz

Ellentétek okozta kohézió

Csodálatra méltó alázatot hoz

Lázadozol adózol az érzések sokaságának

Hatalmas káosz övezi körül a kék eget

Égetnéd a gyertyát de egyszerűen csak füst ami száll

Mindig arcba kapod

Mindig

Váratlanul mégis vártad

Tudtad érezted

De nem akartad

Most mit kezdj vele

Sírj esetleg nevess

Vagy menj tovább

De azt nem tudsz

Nincsenek válaszok

Csak sok kérdőjel

Amire talán soha sem kapsz választ

Meg kell hát alkotnod a sajátjaidat.

Azért, hogy aztán elmúlni kezdjen, elmúljon, éledjen és éljen.

Amíg csak lehet.